ÖKO-NAP PDF Nyomtatás E-mail
2012. október 11. csütörtök, 07:53

Iskolánk harmadik alkalommal rendezett ÖKO-NAP-ot a Dísz téren. Intézményünknek ezúttal is az volt a célja, hogy felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem, illetve a környezeti nevelés fontosságára.
A megnyitón csakúgy, mint az elmúlt években, különböző színes műsorokkal kedveskedtek diákjaink a meghívott társintézményeknek és a város lakóinak. A délelőtt persze alapvetően az iskolán kívüli oktatás jegyében telt, ami - Gyutai Csaba polgármester szerint - szervesen kapcsolódik Zalaegerszeg ökovárossá válásához.

Makovecz Tamás, iskolánk igazgatója az iskolában zajló környezeti nevelés fontosságát és sikerességét hangsúlyozta.

Ezt bizonyítja, hogy a gyerekek játszi könnyedséggel töltötték ki például a hulladéktotót, hibátlanul válaszolva egyebek mellett arra a kérdésre, hogy mi a szelektív gyűjtés fogalma, vagy mit nem szabad a komposztba tenni.

Diákjaink nem tévedtek akkor sem, amikor a természet ajándékait kellett felismerni, amit annak rendje és módja szerint kóstolással is egybekötöttek. Találékonyságukat bizonyította, hogy bemutatták
azt is, miképpen hasznosulhatnak a kiürült sörös dobozok és pet palackok.

 


Írta: Beck Károly   
 
Nyári ügyeleti rend PDF Nyomtatás E-mail
2012. július 20. péntek, 07:18

Nyári ügyeleti rend a következő időpontokban:

2012. július 09.          09.00-13.00 
2012. július 23.          09.00-13.00
2012. augusztus 06.   09.00-13.00

Ügyelet a Petőfi Sándor Székhelyiskolában!

Javítóvizsga időpontja:

2012. augusztus 27.   09.00

Írta: Beck Károly