Tanévkezdési információk |
![]() |
![]() |
![]() |
2024. augusztus 14. szerda, 08:16 |
Tisztelt Szülők! Intézményünkben a 2024/2025-ös tanév 2024. szeptember 2-án (hétfőn) a tanulók intézménybe érkezésével kezdődik. A 2-8. évfolyamos tanulók az osztálytermekben foglalnak helyet. Számukra az első két tanóra osztályfőnöki lesz, ahol megkapják órarendjüket, a tanévvel kapcsolatos fontos információkat hallhatnak az osztályfőnököktől, részt vesznek balesetvédelmi és tűzvédelmi oktatáson, valamint ekkor tudják átvenni a tankönyveiket is. Kérjük az első évfolyamos szülőket, hogy a gyermekükkel az iskola aulájában gyülekezzenek 7.45 órától. Ünnepélyes keretek között köszöntjük új tanulóinkat 8.00 órakor. 9.00 órakor igazgatói köszöntő beszéd hangzik el az iskola hangosbemondóján, majd a 3. órától órarend szerinti tanítás lesz az intézményben. Kérjük diákjainkat, hogy az első tanítási napra hozzanak magukkal jegyzetfüzetet és írószerszámot, és a tankönyvek számára táskát! Kedves Szülők! Továbbra is bízom abban a magasfokú együttműködésben, amelynek eredményeként együtt tesszük sikeressé tanulóinkat, gyermekeinket, iskolánkat! Kedves Diákok! Sikeres, eredményes tanévet kívánok mindnyájatoknak! Zalaegerszeg, 2024. augusztus 7.
Pacsa András igazgató |
Módosítás dátuma: 2024. augusztus 23. péntek, 06:40 |
Írta: Dózsa |