Sajtóközlemény PDF Nyomtatás E-mail
2023. február 07. kedd, 16:55

2023. február 7-én, kedden 8:00 órakor a Zalaegerszegi Tankerületi Központhoz tartozó öt intézmény, valamint a Zalaegerszegi Szakképzési Centrumhoz tartozó két intézmény e-mail üzenetet kapott, melyben az állt, hogy: „Van egy bomba az iskolában”.

A fenntartásában lévő intézményektől kapott jelzést követően a Zalaegerszegi Tankerületi Központ, valamint az érintett intézmények vezetői is bejelentést tettek a rendőrségre. A tankerületi igazgató elrendelte az intézmények kiürítését, valamint egyidejűleg felvette a kapcsolatot a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetőjével. A rendőrség munkatársai az épületeket átvizsgálták, nem találtak bombát.

A tanulók – ahol erre volt lehetőség – a város intézményeiben várakoztak (Mindszenty Múzeum, Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, Interspar), a tankerület meleg teát osztott a gyermekeknek.

Az érintett iskolákban 11:30 körül mindenhol helyreállt a rend.

A Tankerületi Központ és az intézmények folyamatosan tájékoztatták a szülőket emailben, a közösségi média felületein és a Krétán keresztül.

Az incidens alatt rendben megszervezték az épületek elhagyását, a gyerekek felügyeletéről és biztonságáról gondoskodtak.”

 
Beiratkozási szándéknyilatkozatok PDF Nyomtatás E-mail
2023. január 18. szerda, 08:33

 

Kedves Szülők!

A csatolt dokumentumok segítségével jelezhetik intézményünk felé a gyermekükre vonatkozó felvételi szándékukat.

A szerkeszthető formátum (.docx) használatával számítógépen, a nem szerkeszthető (.pdf) dokumentumok segítségével pedig nyomtatás után szabad kézzel tölthetik ki a nyilatkozatokat.
A kitöltött nyomtatványokat elektronikus formában a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre várjuk, vagy elhelyezhetők az iskolánk főbejáratának bal odalán található postaládába.

A szándéknyilatkozatok leadási határideje: 2023. február 28.


Kedves Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a szándéknyilatkozat nem jelent automatikus felvételt az intézménybe, vagy az adott osztályba. A felvételi eljárás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik, az osztályba sorolás az eljárás végén igazgatói hatáskörben történik.

Beiratkozási információk

A fórumon elhangzottaknak megfelelően az előadás prezentációját letölthetővé tettük.

Amennyiben további kérdésük merülne fel, várjuk hívásaikat a 92/510-285-ös telefonszámon munkanapokon 11.00 és 15.00 között. A felvételi eljárással kapcsolatban Bödörné Szalay Csilla intézményvezető-helyettes nyújt további tájékoztatást.

 

 
Beiskolázási tájékoztató PDF Nyomtatás E-mail
2023. január 11. szerda, 13:11

 

Tisztelt leendő elsős Szülők!

Intézményünk 2023. 01. 17-én, kedden 17.00 órától beiskolázási tájékoztatót tart az iskola aulájában.
Igény esetén a szülőkkel érkező gyermekek részére kollégáink kézműves foglalkozást tartanak.
Szeretettel várjuk Önöket!

 

 
Fogadóórák PDF Nyomtatás E-mail
2023. január 09. hétfő, 07:45

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy intézményünk pedagógusai 

2023. január 12-én
alsó tagozaton 16.00 órától, felső tagozaton 17.00 órától

fogadóórát tartanak.

Szeretettel várjuk Önöket!