Intézményünk vezetésére a fenntartó - Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - pályázatot írt ki, melyre egy pályázat - iskolánk elmúlt öt évét igazgató -Makovecz Tamásé érkezett. 2013. június 13-án nevelőtestületi és alkalmazotti értekezlet keretében 75 igen, 4 nem és 3 tartózkodás mellett elfogadtak a dolgozók. Az intézményvezetői pályázatokkal kapcsolatos közérdekből nyilvános adatokat a köznevelési intézmények honlapján nyilvánosságra kell hozni. Ennek értelmében a csatolmányok között letölthető és elolvasható
- a kandidáló pályázati programja,
- a Petőfi Sándor Székhelyiskola
- és a Dózsa György Tagiskola nevelőtestületi véleménye,
- a Dózsa György Tagiskola szakszervezetének véleménye,
- a Petőfis Diákok Körének
- és a Dózsa György Tagiskola (DÖK) diákönkormányzatának véleményei,
- valamint a Szülői Munkaközösség támogató nyilatkozata.
|
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy az idei évtől a tankönyvek rendelése és vásárlása a korábbi évek gyakorlatától eltérően történik, a következőképpen: A tankönyvekért fizető diákok számára június 15-ét követően július végi fizetési határidővel – névre szóló díjbekérőt (és csekket) küld a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO). A kiadók beszállításai alapján a KELLO logisztikai partnerei csomagolják és szállítják ki az iskolákba a megrendelt diákcsomagokat augusztus végéig. A tankönyveket a tanulók az első tanítási napon kapják meg. Csak a kifizetett tankönyvcsomagok lesznek átadhatók szeptemberben.
|
Iskolánk aerobic szakkörös tanulóinak színvonalas bemutatója színesítette a város programját.
Fényképek megtekínthetők a galériánkban.
|
|
Hagyományainkhoz híven az utolsó tanítási napon a diákönkormányzat is jutalmazta azokat a diákokat, akik a tanév során városi 1. helyezést, megyei 1 - 3. helyezést, vagy országos helyezést értek el.
Városi 1. helyezés: |
17 db |
Megyei 1 - 3. helyezés: |
43 db |
Országos helyezés: |
18 db |

|
|
|
|
|
64. oldal / 73 |